Gyógyszernek indult, aztán… - A tonic története

Gondoltad volna, hogy jónéhány ma ismert élelmiszer vagy ital karrierje eredetileg gyógyszerként indult? Pedig sok büszkélkedhet efféle múlttal. Ebben a cikksorozatban 6 ilyen fogyasztási cikket mutatunk be, közülük elsőként lássuk a tonic történetét!

Manapság reneszánszát éli a gintonic kultúra. Színes, ízes, fűszeres tonic-ok mindenfelé, és ginből is szépen alakul a hazai választék. Mint oly sok -ma már élvezetből fogyasztott- ital, a tonic is eredetileg gyógyszernek készült. A keserűségét adó kinin az egyetlen ismert malária elleni gyógyszerként vonult be a történelembe.

Európába csak a 17. századtól, míg a dél-amerikai kecsua indiánok már a gyarmatosítások előtti évszázadokban is általánosan használták az ún. Quinaquinának nevezett fa kérgéből készített főzetet gyógyításra: izomgörcsök, görcsös állapotok, hidegrázás kezelésére. Ma már tudjuk, kinintartalma miatt volt hatásos különböző görcsökre, és az extrém magas lázzal, valamint hasmenéssel, hányással is járó maláriára.

KIS EURÓPAI KININ TÖRTÉNELEM

A fakéreg Európába érkezésének történetéről többféle verzió is ránk maradt, ám egy biztos: a 17. században már sok írásos emlék tanúskodik a Quinaquina fakéreg gyógyító célú európai felhasználásáról.

Európába kerülésének egyik kedvelt története 1638-ba kalauzol minket. Ebben az évben ugyanis sikeresen gyógyította meg a főzettel Chinchon grófnőjét, Ana de Osorio-t, a perui spanyol alkirály feleségét komoly, influenzaszerű betegségéből egy spanyol gyógyszerész. Az alkirályi pár 1640-ben hazatérve az óhazába, magával vitte a kinintartalmú fakéreg-őrleményt és Spanyolország-szerte sikerrel gyógyították meg a maláriától szenvedő lakosokat.

Más források szerint egy Limában tanult jezsuita szerzetes vitte magával Itáliába a kecsuáktól és sikerrel gyógyítottak már a szerrel az 1631-es római maláriajárvány idején. A jezsuiták aztán Európa szerte használták mindenféle láz gyógyítására. Azonban a korabeli feljegyzések szerint, mivel nem minden típusú lázat gyógyított meg, az emberek és tudósok egyaránt szkeptikusak voltak a szerrel szemben.

A 17. század közepén tomboló angliai maláriajárvány kezelésében sokat tett Talbor nevű patikus története szintén megér néhány sort. A -tudósok ellenszenve mellett- 1672-ben királyi patikussá kinevezett Talbor a Quinaquina, azaz akkoriban már cinchona-nak hívott fakéregből készített gyógyszerével nem csak teljes településeket mentett meg a maláriajárványból, köztük magát II. Károly angol királyt is, hanem sikeresen szorította ki a területről a jezsuita gyógyszerkészítőket is, hogy egyedül tőle lehessen beszerezni a kinintartalmú „csodaszert”. Talbor és gyógyszerének híre hamar körbejárt az európai királyi udvarokban és sikerrel gyógyította ki a patikus-orvos később XIV. Lajos francia király utolsónak született fiát, és számtalan más arisztokratát is a maláriából. Robert Talbor 39 évesen, dúsgazdagon, hatalmas földek birtokosaként halt meg lázban, vélhetően nem maláriában.

TUDOMÁNYOS ÁTTÖRÉSEK

Óriási áttörést a kinin történetében az 1820-as év hozott: J. Bienaimé Caventou és P.J. Pelletier, két francia gyógyszervegyész sikeresen izolálta a kinint a cinchona-fa (ma „kínafa”) kérgéből. Felfedezésük után gyárat alapítottak a fakéreg feldolgozására és magát a maláriaellenes készítményt értékesítették.

Az 1850-es évekre Európában, majd világszerte elterjedt gyógyszer készítésére kizárólag Peruból lehetett alapanyagot szerezni, így csakhamar Peruban kihalás fenyegette a cinchona faállományt. Szaporításra alkalmas magot nagy nehezen a Holland kormány tudott először szerezni, amely Jáva szigetén komoly cinchona faültetvény telepítésébe fogott: a 20. század elejére a világ kinintermelésének java Jáváról származott egészen a 2. világháborúig.

Kinint szintetikus módon előállítani 1944-ben sikerült először a világon két amerikai vegyésznek: Robert Burns Woodward és William von Eggers Doering-nek. Ám a kinin előállítása a mai napig olcsóbb a cinchona fa kérgéből, ezért a mai tonic italokban is főleg természetes módon kinyert alapanyagot használnak.

TISZTA ÉLVEZET

És hogy hogyan került szénsav és cukor a kininhez, hogy tonic-ká váljon? A válasz egyszerű: a kinin elviselhetetlenül keserű és a trópusi vidékeken túl sokszor kell ahhoz fogyasztani, hogy arra ember bármikor képes legyen. Ezért már az 1820-as években kevertek hozzá otthon cukrot, vizet (később szódát) és lime-ot vagy citromot, ahonnan már csak egy ugrás valamilyen alkohol használata is.

A ginnel kevert tonic water hamar népszerű ital lett a világon, így a kinintermelés is kezdett óriási méreteket ölteni: csak India évente 700 tonnányi alapanyagot termelt a 19. század közepén, méghozzá főleg élvezeti célra való értékesítésre.

Bár az első palackozott tonic water 1858-ban került polcokra, népszerűvé a Schweppes’ italgyár tette 1870-ben piacra dobott Indian Quinine Tonic-jával, amit kifejezetten a tengerentúli területeken élő briteknek szánt, napi kininadagjuk bevitelének céljára.

A tonic a világhódítás után továbbra is az üdítőpiac egyik állócsillaga, szeretjük fura, kesernyés, „kininíze” miatt, a legtöbb trópusi területen a mai napig fontos italnak számít.

 

A sorozat következő részében az Unicum történetét járjuk körbe!

 

 

Források:

hvg.hu; malariasite.com, newscientist.com