Hétköznapi fertőtlenítés - letölthető kisokossal

2020 május 13.
Frissítve: 2026 július 28.
Hétköznapi fertőtlenítés - letölthető kisokossal

A koronavírushoz kapcsolódó járványhelyzet temérdek negatív dolgot hozott mindannyiunk életébe, ugyanakkor számos pozitív, vidám szokás vagy ötlet kúszott be az életünkbe, amelyek enyhítik kicsit az előbbieket és talán maradnak a jövőben is.

A házi kenyérsütésen és az otthoni tornán kívül szerintünk ilyen az is, hogy az emberek tudatosan figyelnek kezük és tárgyaik tisztaságára. És bár mostanra már az ovisok is fekete övesek kézmosásban, kézfertőtlenítésben hétköznapi tevékenységeink során sok még a bizonytalanság fertőtlenítés ügyében, amit onnan is tudunk, hogy számtalan kérdést kapunk a témában személyesen és online is.

Ezért készítettünk nektek egy kisokost, amelybe azoknak a fertőtlenítéséről, kézfertőtlenítés szabályairól írunk röviden, amelyekről a legtöbb kérdést kapjuk. Ilyenek a csomagolt ennivalók, a telefon vagy a levegő fertőtlenítése is.

Mit mivel - fertőtlenítő kisokos

Kattints a képre a nagyobb nézethez vagy letöltéshez!

A fertőtlenítés sokszor specifikus lépéseket igényel, nem egyszerű folyamat

 

Hipóhígítási kisokos

Kattints a képre a nagyobb nézethez vagy letöltéshez!

A vegyszerek megfelelő higítására oda kell figyelni, használatuk fokozott figyelmet követel


Az általánosan kapható fertőtlenítőszerekről

Vásárlás alkalmával mindig ellenőrizzük a kiválasztott termékek címkéjét, hogy azok a vírusok elpusztítására alkalmasak-e.

Tekintettel arra, hogy a koronavírus egy vírus-kórokozó, lényeges, hogy csak olyan terméket vásároljunk, amelynek címkéjén a termék vírusölő (virucid) hatása fel van tüntetve. A baktericid, vagyis baktériumok elleni fertőtlenítő szerek hatása bizonytalan a vírusok ellen.

Mindig tartsuk észben, hogy ezek a termékek vegyszerek, ezért használatuk fokozott figyelmet követel. Kerüljük a túladagolásukat, az erre vonatkozó forgalmazói utasítást, (pl. kézfertőtlenítők esetén hányszor használható naponta, az életkor figyelembevétele) is be kell tartani.

Végül ismételten hangsúlyozzuk, hogy a vírusterjedés elkerülésének egyik legfontosabb módja a rendszeres és alapos, legalább 30-40 másodpercig tartó szappanos kézmosás. A szappannak önmagában is kórokozó-gyérítő hatása van, a természetes zsírréteg eltávolításával megakadályozza a kórokozók megtapadását és felszaporodását a megtisztított bőrfelületen.

Szerezd be fertőtlenítő termékeinket a legközelebbi Kulcs Patikában! Patikakeresőnkkel egyszerűen kiválaszthatod a legmegfelelőbb gyógyszertárat.

Információk innen: Nemzeti Népegészségügyi Központ

Blog 
Kulcs Patikák

Fonoda udvar Gyógyszertár néven újult meg miskolci patikánk!
olvasás: 2 percFonoda udvar Gyógyszertár néven újult meg miskolci patikánk!
A miskolci Hozsanna Gyógyszertár új helyre költözött, és teljes megújulást követően Fonoda udvar Gyógyszertár néven várja régi és új vásárlóit.
5+1 nyári tévhit – ne dőlj be nekik!
olvasás: 4 perc5+1 nyári tévhit – ne dőlj be nekik!
Úgy gondolod, mindent tudsz a hőség és a napsugarak elleni védekezésről? Könnyen lehet, hogy tudunk újat mondani.
🌿 Életmódváltás? Kezdd egy okos döntéssel!
olvasás: 1 perc🌿 Életmódváltás? Kezdd egy okos döntéssel!
A rohanó mindennapok, a rendszertelen étkezések és a gyorsan felszívódó szénhidrátok az étkezés utáni vércukorszint ingadozásához vezethetnek, ami fáradtságot, éhségérzetet és édesség utáni sóvárgást okozhat.

Töltsd le
a KULCS appot!

Apple linkGoogle link
Töltsd le
a KULCS appot!
Töltsd le
a KULCS appot!
  • Extra kedvezményekExkluzív ajánlatainkkal még többet spórolhatsz a patikában.
  • Kényelmes vásárlásÖsszeállíthatod patikai bevásárlólistádat, és Kulcs Kártyád mindig kéznél lehet.
  • NyereményjátékokIzgalmas játékokon vehetsz részt, ahol értékes ajándékokat sorsolunk ki.